- Komolyan
ennyi ideig tart üdítőt keresni? - hallottam meg hirtelen Scott hangját, aki
karba tett kézzel ácsorgott a konyhaajtóban. - Vagy már ennyire
összemelegedtetek? - kérdezte rám kacsintva, s közben egy ragyogó mosoly
keretében megcsillanva hófehér fogainak a sorát.
- Ha-ha
nagyon vicces. - csóváltam a fejem hitetlenkedve, habár abban egyetértettem
vele, hogy kissé félreérthető helyzetbe talált ránk, ugyanis már korántsem
egymással szemben, a konyha két átellenes végében ácsorogtunk, hanem igen is
közel egymáshoz. Szinte hozzábújva a társamhoz futottam át az aktát, amit a
kezében tartott. De miután eljutott az agyamig a helyzet sietve változtattam a
pozíciómon, amit Drew egy vigyorral az arcán kísért figyelemmel. "Ezt még visszakapod" fogadkoztam
magamban, de most Scottal kellett foglalkoznom, aki egyre több érdeklődést
tanúsított a társam kezében figyelő kupac papír iránt.
- Mi jót
olvasgattok? - kérdezte csillogó szemekkel, more Drew becsukta és eltette az
aktát.
- Semmi
érdekeset. - mondta faarccal a pasas. - Épp eldicsekedtem Rennek a róla szóló újságkivágás-gyűjteményemmel.
- villantott egy fényes vigyort. - És hát mit ne mondjak ezekhez képest elég
nagy csalódás a nővéred, már ha érted mire gondolok. - "IDIÓTA! Én egyszer még ki talállak nyírni!
Még egy ilyen hülye pasi nincs a világon!" szitkozódtam magamban, de
úgy tűnt az öcsém beveszi, vagy legalábbis úgy tett.
- Na, de
most már elég! – csaptam össze a tenyeremet és odalépkedtem az öcsémhez. – A hozzád
hasonló kisfiúknak ilyenkor már az ágyban a helyük. Indulás! – sürgettem,
halvány mosollyal az arcomon.
- Mi az,
hogy az ilyen kisfiúknak? 17 éves
vagyok, Ren! – ráncolta a szemöldökét.
- Akkor is,
lassan már éjfélt üt az óra… Köszönj el szépen a bácsitól – küldtem egy huncut
mosolyt Drew felé, mire kiöltötte a nyelvét. – és menj fel a szobádba! – ekkor már
megfogtam a vállát és megpördítettem, majd elkezdtem lökdösni a megfelelő
irányba szegény öcsémet.
- Jól van! –
emelte fel megadóan a kezeit. – Rendben. – morgolódott. – Megyek. Jó éjt, Alex!
Ren! – intett, hátat fordítva nekünk és felment a szobájába. Amikor hallottam az ajtó csukódását, karba
tett kézzel Drew felé fordultam.
- Bármiről
is szól ez az ügy, bármennyit is kell dolgozni vele, bárhova is kell menni,
semmiképp sem akarom, hogy Scott belekeveredjen. – mondtam komoran. – Kevés fontos
ember van számomra az életben, de ő a legeslegfontosabbak közé tartozik. Nem
akarom, hogy tudjon róla, ha bármire rákérdez, amit teszünk az üggyel
kapcsolatban, az a válasz, hogy dolgozunk. Érthető voltam? – mondtam halálosan
komolya, miközben folyamatosan a társam szemébe néztem.
- Öhm… okés…
- mondta némileg megrettenve (?), aztán elvigyorodott. – Ugye tudod, hogy
ijesztő vagy, ha elkomolyodsz. – mondta és éreztem a hangjában, hogy már rég
elfeledkezett arról, amiről az imént előadást tartottam, úgyhogy csak a
szememet forgattam.
- Sokat
gyakoroltam. – válaszoltam hűvösen. – Viszont asszem’ most itt az ideje, hogy
te is hazamenj. – veregettem meg a vállát, majd szelíden, némi lökdöséssel
jeleztem neki, az irányt.
- Milyen
vendégszerető házigazda vagy. – mondta és hallatszott, hogy nagyon is élvezi a
helyzetet.
- Nem
szoktam vendégeket fogadni. – vágtam vissza, majd szépen kitessékeltem az
ajtón. – Hozzád hasonló rám akaszkodóakat meg végképp nem. – ráztam a fejem.
- Ez most
mélyen megrázott. – adta a hattyú halálát, mire ismét csak a szememet
forgattam.
- Szija! –
intettem. – Holnap úgyis találkozunk.
- Már el is
küldesz? – nézett rá hatalmas kiskutya szemekkel.
- Jó éjszakát!
– mondtam figyelemre sem méltatva a kérdését, majd becsuktam az ajtót.
- Milyen
rideg vagy… - hallottam meg csalódottnak tettetett hangját az ajtó mögül.
- Szokj
hozzá, ha társak leszünk, sokáig el kell viselned. – mondtam elégedett
mosollyal és kilestem a résnyire nyitott ajtón. Fél kezét zsebre téve lépkedett
kifelé a kertből, közben a másik kezével intett nekem. Ezek szerint tudta, hogy
időközben ismét kinyitottam az ajtót. A mocsok! Becsaptam az ajtót és
felrohantam az emeletre. Belestem Scott szobájába, aztán én is álomra hajtottam
a fejem.
*Scott
szemszöge*
Már jó ideje
egyedül ücsörögtem a nappaliban. A film, amit néztünk (megjegyzem fogalmam sem volt
mit, mert Ren választotta és én szinte végig aludtam) már véget ért és percek
óta a stáblista pörgött. Emellett sokkal jobban érdekelt, hogy a nővérem és a
munkatársa (vagy inkább a pasija) mi a fenét művelhettek a konyhában, mert tuti
nem üdítőt kerestek. Egyáltalán miért
kéne üdítő kereséshez két ember? Ne nézzenek már hülyének! Ren még mindig
gyereknek néz. Kezdett elegem lenni. Végül meguntam a várakozást felálltam
és utánuk mentem. A kíváncsiság nagyúr. Mikor kiértem a konyhába némileg
elcsodálkoztam, ugyanis kicsit másra számítottam. Ahelyett, hogy mondjuk
nyalták-falták volna egymást, inkább egy kupac papírt bámultak igencsak
elmélyülten. Olyannyira belemélyedve, hogy csak akkor vették észre, hogy én is
ott vagyok, mikor megszólaltam.
- - Komolyan
ennyi ideig tart üdítőt keresni? – kérdeztem karba tett kézzel az ajtófélfának
támaszkodva, mire mindketten rám emelték a tekintetüket. Nem kicsit
csodálkoztak rá a megjelenésemre, főleg Ren, mert Alex hamar úrrá lett az
érzésein, ez az arcán is tükröződött. - Vagy
már ennyire összemelegedtetek? – kacsintottam a nővéremre, mire alig láthatóan
elpirult én pedig elmosolyodtam.
- - Ha-ha
nagyon vicces. - csóválta a fejét hitetlenkedve a nővérem, majd hirtelen arrébb
ugrott a társától még mindig vörös
orcával, Alex pedig folyamatosan vigyorgott. „Komolyan… Hogy ezek mekkora hülyék” mosolyodtam el magamban, s
közben a Drew kezében tartott papírokra néztem.
- - Mi
jót olvasgattok? - kérdezte csillogó szemekkel, mire Drew becsukta és eltette a
mappát, amit mindeddig a kezében tartott. Felsóhajtottam. Ezek tényleg totál
hülyének néznek. De azért nem siklottam el afelett a tény felett, hogy a
nővérem egyszer sem nézett a szemembe. Attól függetlenül, hogy mennyi időt
töltöttünk egymástól távol, igenis jól ismertem a testvérem titkos mozzanatait,
elfedett érzéseit. Éppen ezért, ha Alex nem is én láttam az arcán azt a
komolyságot, ami nagyon ritkán van ott. Gondolkozott valamin, folyamatosan járt
az agya, úgy tűnt. Valami nyomasztotta és annak köze volt ahhoz a kupac papírhoz.
Tudtam, de tartanom kellett magamat ahhoz, hogy azt tettessem, semmit sem
tudok, végül is ha ellenkezőleg cselekszem, csak kívívom magam ellen a nővérem
haragját.
- - Semmi
érdekeset. – válaszolta faarccal Drew. - Épp eldicsekedtem Rennek, a róla szóló
újságkivágás-gyűjteményemmel. - villantott egy fényes vigyort. - És hát mit ne
mondjak ezekhez képest elég nagy csalódás a nővéred, már ha érted mire
gondolok. – a fejemet ráztam, látszott a pasason, hogy totálisan hülyíti Rent.
Tudtam, hogy nem mond igazat, sokkal komolyabb dologról volt szó, de azért azon
jót mulattam magamban, hogy látszólag bírja a tesóm.
- - Na,
de most már elég! – csapta össze a tenyerét a nővérem és odalépett hozzám. – A hozzád
hasonló kisfiúknak ilyenkor már az ágyban a helyük. Indulás! – sürgetett,
halvány mosollyal az arcán, de tudtam, hogy az a mosoly nem igazi.
-
-
Mi az, hogy az ilyen kisfiúknak? 17
éves vagyok, Ren! – ráncoltam a szemöldökömet. Nem gondoltam komolyan, de ha
nem kötöttem volna bele, tuti felkapta volna rá a fejét.
- - Akkor
is, lassan már éjfélt üt az óra… Köszönj el szépen a bácsitól – ez a szöveg
feldobott, visszahozta a régi emlékeket. Emlékeket… Egyre biztosabb voltam
abban, hogy valami nyugtalanítja Rent. Amikor kicsik voltunk két alkalommal
hozakodott fel azzal, hogy fiatalabb vagyok nála. Az egyik akkor volt, ha
valamit el akart érni. A másik pedig akkor jött elő, ha valamitől távol akart
tartani engem. De most nem tudtam eldönteni melyik eset forog fenn, de ezzel
ráértem később is foglalkozni, akkor épp el kellett hitetnem vele, hogy jó
kisfiú vagyok.
-
-
Jól van! – adtam be a derekam. – Rendben. – morgolódtam. – Megyek. Jó éjt,
Alex! Ren! – intettem hátat fordítva nekik és elindultam felfelé a szobámba.
A kezeimet a
tarkómra tettem és úgy lépkedtem felfelé a lépcsőn. A bokám még sajgott ezért
kicsit féloldalasan mentem, de nem túlságosan foglalkoztam vele. Jobban zavart
az, ami Rent nyugtalanítja. Bementem a szobámba és végigheveredtem az ágyon. A
kezeimet továbbra is a tarkóm alatt tartottam és a plafont bámultam. Hosszú,
hosszú ideig. Hallottam, amikor Ren benyitott, és láttam, ahogy a folyosóról
jövő fénypászma bevilágította a szoba egy részét, aztán ismét eltűnt.
Hallottam, ahogy a nővérem becsukja a saját szobájának az ajtaját, aztán minden
elcsendesedett és én is elaludtam.
Csipogásra
ébredtem. Hangos, észveszejtő, és borzasztóan idegesítő csipogásra.
Feltápászkodtam és a szememet dörgölve kibotorkáltam a folyosóra. A hang a
nővérem szobájából jött.
- - Reeen!
Az Isten szerelmére, hallgattasd már el azt a hülye ébresztőt! – mondtam álomittasan,
miközben folyamatosan a szobájának az ajtóját verve. De az ajtó egyszer csak
kinyílt, de a tesómat nem láttam sehol…
Hah :O Mi az hogy nem volt ott???? Erre nem tudok mast mondani: kovit akaroook!!!! <3 <3
VálaszTörlésJujj nagyon izgi*.* remélem összejön Ren és Alex♥ várom a kövit!:)
VálaszTörlés