Már harmadik
napja a gyilkosságok helyszíneit jártuk Drewval, azonban nem lettünk sokkal
okosabbak. Csak olyat sikerült kiderítenünk, amit eddig is tudtunk se többet,
se kevesebbet. Minden lakásban ott volt az áldozat vérével felírt szám a
helyiség falán, ahol megölték. Mindegyik áldozat 4 golyót kapott, még mindig
ott volt a nyoma a matracokon. Minden más nyom teljes mértékben el volt
takarítva, ahogy évekkel ezelőtt is. Nagyszerű munkát végzett a pasas, mint
mindig és ez borzasztóan dühített. Arra vártam, hogy végre elkövessen egy hibát
és elkaphassam, mielőtt még több embert megölne. De sajnos erre nem sok esélyem
volt és ezt be is kellett látnom. Nem volt időm várakozni, mert ahogy forgott
az órának a mutatója egyre közelebb és közelebb kerültünk a következő
gyilkossághoz. Sietni kellett, nem totojázhattam, itt volt a cselekvés ideje.
Csak azt nem tudtam mit tegyek…
Akárhányszor
átböngésztem az aktákat, akárhányszor végigkutattuk a lakásokat nem bukkantunk
semmiféle újdonságra. Semmit nem hagyott maga után, még az áldozatokat is
máshogyan válogatta meg, mint annak idején. Anno az utolsókat mind a
születésnapjukon ölte meg, de erre nem alapozhattunk, hisz egyikük sem ezen a
napon halt meg. Nem voltak ismerősök, elszórtan helyezkedtek el a város körül,
még csak ugyanolyan helyekre sem…
Megtorpantam
és felcsillant a szemem. Hogy lehetek ennyire idióta?! Összeráncoltam a
szemöldökömet. Drew is megállt mellettem és felém fordult. Mindeddig az utakat
róttuk tanácstalanul.
- - Mi
történt, Ren? – kérdezte érdeklődő hangsúllyal a hangjában.
- - El
sem hiszem, hogy nem néztem utána. – motyogtam magamban. – Pedig ott volt az
orrom előtt. Emellett alaptényező, hogy a sorozatgyilkosságoknál ellenőrizzük
az áldozatok közötti kapcsolatokat
- - Nem
értem mit akarsz, bökd már ki, hogy mi a probléma! – emelte fel a hangját Drew
is egy parányit, de érthető volt. Az elmúlt napok tanácstalansága és
sikertelensége az ő hangulatára is rányomta a bélyeget. Ugyan mások előtt nem
igazán mutatta ki, meg nem is vették észre azt a halvány ingerültséget, ami egy
ideje tapintható volt nála, de mivel én nap mint nap vele dolgoztam (ráadásul
hajnaltól késő éjszakába nyúlóan) könnyen megpillanthattam a változást.
- -A
szórakozóhelyek! – pillantottam a társamra. – Korábban is az volt a kapocs!
- - De
Ren a szórakozóhelyeket már ellenőriztük. Amikor összevetettük a régi aktát a
mostanival. – emlékeztetett. – Már akkor megjegyeztük, hogy nem egy helyre
jártak.
- - Ez
igaz, viszont nem találod furcsának, hogy az összes szórakozóhely nevében
megtalálható a „Black Jack” szókapcsolat? – vontam fel a szemöldökömet. Úgy
tűnt lassan kezd leesni neki a húsz fillér. – Ugyan nem ugyanaz a
szórakozóhely, de az üzemeltetőjük valószínűleg egyazon személy és cég.
- - Van
benne valami. – gondolkozott el Drew. – De nem gondolhatod, hogy Ő lenne a
vezető. Azzal nagyon egyszerűen leleplezné magát. Az nem vallana rá.
- - Igen,
azonban ezeknek a cégeknek szokott lenni egy központi szórakozóhelyük is, ami
természetesen sokkal nagyobb, elegánsabb és felkapottabb a többinél. Egyik
áldozat sem volt földönfutó, sőt az utolsó kettőnek volt lehetősége szórni a
pénzt. Ugye te sem gondolod, hogy ha már van ilyen lehetőségük, akkor azt
kihagyják. – Drew felsóhajtott.
- - Rendben.
Akkor mégis mit akarsz tenni.
- - Utánanézek
a cégnek. – vontam meg a vállam és dinamikus léptekkel elindultam előre.
Utam
visszavezetett a főhadiszállásra. Teljesen felbuzdultam a hirtelen feltörekvő
ötleten és amilyen gyorsan csak tudtam utána akartam nézni mindennek. Drew,
ahogy elnéztem nehezen tartotta a tempómat, de ő valahogy sokszor totálisan le
volt maradva (holott máskor pedig százszor többet és korábban tudott valamiről,
mint én, kész rejtély volt számomra ez a pasas). Mégis a sietség ellenére
beletelt egy jó félórába, mire odaértünk az ügynökséghez. A belépőkártyámat
szokásomhoz híven természetesen otthon hagytam, de miért is volt velem egyetlen
társam, ha nem azért, hogy kisegítsen eme szorult helyzetemből.
Késő délután
volt, 5 óra körül járt a kismutató, így még igen nagy volt a nyüzsgés a helyen.
Jess is jelen volt még, de sajnos nem tudtam cseverészni vele, pedig két nappal
ezelőtt, amikor utoljára itt jártam megígértem neki, hogy beavatom pár dologba,
szegénykének az idei ugyanis kezdik egyre kevésbé bírni a gyűrődést. Nah igen.
Jess volt az, akit talán a barátomnak nevezhettem. Nem volt senki ismerősöm,
csak az ügynökségnél dolgozók, ő mégis próbált barátilag közeledni felém. Sosem
tudtam miért. Talán mert ő is nagyjából az én korosztályomba tartozott. Vagy,
mert anno, amikor az ügynökséghez kerülte, megsajnált és kapcsolatot akart
kiépíteni velem, hogy könnyebb legyen a számomra. Nem tudom. Csak azt, hogy az
után is próbálkozott, hogy megfogadtam, hogy elvágok minden köteléket, ami a
családomhoz, barátaimhoz fűz és ő volt az, aki megpróbált átsegíteni a
nehézségeken, amikor Humen majdnem megölt. Én ugyan próbáltam őt is távol
tartani magamtól, de ő mindenképp a szárnyai alá akart venni és minden
ellenkezésem ellenére valamikor kialakult közöttünk ez a baráti jellegű
kapcsolat. Ezáltal annyival mindenképpen tartozom neki, hogy valamilyen szinten
beavatom őt az engem ért dolgokba. Erre akkor mégsem volt lehetőségem.
Utunkat
sietős léptekkel folytattuk az egyik ezt a célt szolgáló információs irodába és
utánanéztünk a szórakozóhelyeknek. Igazam volt. Mindet egy cég üzemeltette,
vezetőjük egy bizonyos Carl O’Hanson volt és valóban volt egy nem is akármilyen
„fő klub” is a tulajdonában, ami messze földön híres volt. Ráadásul,
természetesen az is itt volt Londonban. A GRAND BLACK JACK KLUB és CASINO. És
igen valójában is úgy nézett ki, mint egy las vegasi casino. Arról sajnos nem
volt adatunk, hogy az áldozatok közül mindegyik vagy akármelyik is járt-e ott,
de nem adhattam fel. Mégis úgy tűnt zátonyra futott az ötlet.
- - Tudom,
mit kell tennünk. – szólalt meg ekkor hirtelen Drew, mire ránéztem. Arcán
elhatározottság és elégedett vigyor ült.
- - És
mégis mire jöttél rá? – vontam fel a szemöldökömet. – Mit kell tennünk?
- - Csak
azt, amit egy rendes titkos ügynök. – tárta szét a karjait, mintha ez az egész
teljesen evidens lenne.
- - És?
– tártam szét én is a karjaimat és kezdtem kijönni a sodromból.
- - Ne
mondd már, hogy nem tudod a választ, hisz te régebb óta vagy ügynök, mint én. –
csóválta a fejét hitetlenül. – Be fogunk olvadni a tömegbe.
- - Zseniális
ötlet… - sóhajtottam. – Szóval be akarsz állítani az előkelőségek közé és
eljátszani, hogy te is az vagy? Seperc alatt lebuksz. – Drew megrázta a fejét
és a képernyőre mutatott. Ekkor a szemem sarkából észrevettem, hogy pontosan
mire is célzott az én legkedvencebb társam. Egy hirdetés volt látható a
szórakozóhely hivatalos honlapjának a falán. Méghozzá nem is akármilyen, hanem
egy álláshirdetés. Pincérnőt keresnek. – Szóval ez a nagy terved? –
pillantottam ismét Drewra, aki ugyanúgy vigyorgott, mint korábban.
- - Habár
részben igazad volt, mert én vendégként fogok beépülni. – sandított a plafonra
és összefont karokkal bólogatott. – Elég furcsán festenék pincérnőként. – ezt
nekem is be kellett látnom. Felsóhajtottam.
- - Rendben.
– egyeztem bele. Végül is valóban erre volt jó egy titkos ügynök, nagyszerűen
be kellett, hogy tudjon épülni különböző környezetekbe. Akkor hát miért nem pont
ezt használnánk ki? – De remélem nem fogsz leleplezni bennünket…
Vegre elerek oda, hogy komizzam. Buta vagy, Kathy. :)
VálaszTörlésEz egy altalan nem lett rossz, sot, tok izgalmas es csak varom, hogy hozd a kovetkezot mert felcsigaztal.
Ez a Drew meg hulye xdd
Kovit :* <3 <3