2014. január 19., vasárnap

12.rész

Szijasztok! Megpróbáltam minél hamarabb jelentkezni ezzel a résszel, és sajnos ez is éppen csak eléri a szokásos hosszúságot, de azért jó szórakozást. Remélem legalább ehhez a részhez komiztok, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Jó olvasást!^^

-         A történelem ugyanis épp megismételni készül önmagát. – közöltem hűvösen, mire bambán bámult rám. Nem is vártam volna többet.
-         - Hogy érted ezt? – kérdezte megrökönyödve.
-         - Úgy értem, ahogy. – sóhajtottam fel, összeráncolt szemöldökkel. 

-         - Azt akarod mondani, hogy ez egyszer már megtörtént?
-         - Istenem! – csaptam a homlokomra. – Te komolyan idősebb vagy nálam? Igen, ez egyszer már megtörtént… pontosabban hasonló események sorozata folyt le. – mondtam halkan és komoran, majd leültem a földre és a távolba révedtem. Drew azonban karba tett kézzel állt és bámult rám. – Jobb, ha leülsz. – ütögettem meg magam mellett a betont. – Ez egy hosszú sztori. – a társam vonakodva ugyan, de végül leült mellém a betonra és figyelt. Alig bírtam elviselni a pillantását. (utálom, hogyha bámulnak!) Ismét a messzeségbe bambultam és belekezdtem a történetbe…
Az egész úgy hét évvel ezelőtt kezdődött. 17 éves voltam és éltem a tinédzserek megszokott életét. Akkoriban volt valami balhé a városban, ahol laktunk, ami odacsődítette a titkos szolgálatot. Teltek az események és valahogy az egyik titkos ügynök eljutott hozzám és közölte, hogy látja bennem a tehetséget ehhez a munkához. (Ma már fogalmam sincs mit tehettem, de akkoriban olyan szinten zajlottak az események, hogy azt sem tudtam hol áll a fejem. Csak sodródtam a hullámokkal és annál a pasasnál kötöttem ki.) Nem mellesleg ő volt Z. A Főnök akkoriban még csak egyszerű ügynök volt, de akkor is mindenki csak Z-ként ismerte. Meggyőzött engem és a szüleimet, hogy van jövőm ügynökként és magával hozott Londonba, egyelőre még csak gyakornokként. El kellett végeznem egy féléves képzést (ami elég kemény volt, tekintve, hogy mások ezt két év alatt csinálják meg), aztán pedig asszisztensként dolgoztam az igazi ügynökök mellett. Nem sokkal ezek után az ügynökség kapott egy egyszerű ügyet. Legalábbis eleinte mindenki így gondolta. Az akkori Nagyfőnök mélyen megsértődött, ugyanis az ügy egy egyszerű sorozatgyilkosság volt, amit akár a rendőrség is elintézhetett volna, és nem értette, hogy Anglia egyik legjobb szervezetének miért kell ilyen dolgokkal foglalkozni, amikor az ő munkájuk ettől nagyon is különbözik. (általában ugyanis védelmi, valamint nemzetbiztonsági ügyeket érintő kémkedési feladatokat láttak el) Ennél fogva ezt az „egyszerű” ügyet rábízta egy újoncra –vagyis rám- mondván, hogy ezt bárki fel tudja göngyölíteni. Természetesen, hogy azért figyeljen is valaki a munkámra, rám állították Z-t, hogy a távolból figyeljen. Amikor kézhez kaptam az aktát izgatottan rohantam fel a lakásomba és egész éjszaka azt böngésztem, hátha előrehaladok vele valamennyit.
Egy sorozatgyilkosról szólt. Öt gyilkosságot követett el egy hónap alatt és mindegyik nagyszerűen ki volt dolgozva, már ha mondhatok ilyet. Mindegyiknél egy bizonyos számhoz volt alakítva minden. Az elsőnél ez a szám a 33 volt. Egy 33 éves egyedülálló férfit (bizonyos Samuel Cartert) találtak holtan a lakásán március 3.-án. Az említett épület, amelyben a lakás is található volt a hamthworth-i 33. utca 33-as számát viselte. Az elhunyt a hálószobájában feküdt az ágyához kötözve, vérbe fagyva. Négy golyót kapott a mellébe, de már az első végzetes volt, a későbbi három, csak a gyilkos vadságát tükrözte. A lakásban ezen a helyiségen kívül sehol nem voltak nyomok a bűncselekményre utalóan. Minden gondosan fel volt takarítva, habár a helyszínelők találtak vérnyomokat, de az pontosan meghatározható volt, hogy a férfit a már említett helyen ölték meg.  A szoba falára az áldozat vérével volt felírva egy szám: 16. Ez az egyetlen nyom nem passzolt semmihez, akkor még.
A többi szerencsétlen is hasonlóképpen járt. A második áldozat egy 32 éves nő volt, szintén egyedülálló. Nem volt családja, ahogy az őt követőeknek sem. Ezzel az elkövető valószínűleg azt akarhatta elérni, hogy csak az általa meghatározott időben lehessen rálelni a holttestre. Szintén négy golyót kapott, az elsőt itt sem hibázta el. Szinte mindent pontosan úgy tett, ahogy az első gyilkosságnál. Leszámítva a két számot. 32 és 15. Ez utóbbi volt a hölgy hálójának a falára írva, szintén vérrel.
Innentől kezdve a számok folyamatosan csökkentek és az áldozatok neme is folyamatosan változott. Az ötödik halott 29 éves férfi volt a szobája falán a 12-es számmal.
Arra tippeltem, hogy a felírt szám a hátralévő áldozatok számát jelentette, ugyanis az is folyamatosan csökkent, ahogy végzett a kiszemeltjeivel. Már aznap rájöttem, hogy szándékosan játszik a kezünkre. Azt akarja, hogy tudjuk, mit akar legközelebb és azt, hogy tudjuk, vannak még efféle szerencsétlenségre számítható emberek. Meg kellett akadályoznom, hogy még többen meghaljanak és szerencsére az elkövetőnk ebben a segítségemre volt… legalábbis azt hittem. Tudtam, hogy a következő áldozat 28 éves lesz, nő és egyedülálló. A lakhelyének az 50 km-eres körzetét is meg lehetett határozni, ugyanis azokban is volt rendszer, de még így is rengeteg ezeknek az adatoknak eleget tevő nő élt. Nehéz volt meghatározni, hogy ki lesz a célpont. Sajnálatos módon nem is sikerült. Bármit is tettem nem sikerült megakadályoznom az eseményeket, telt az idő és a gyilkosságok folytatódtak. Ahogyan eddig is, a számok csökkentek. Két hónappal később az utolsó áldozat egy 20 éves fiú volt, a szobája falán a 3-mas számmal. Már csak három gyilkosság volt hátra, ha hinni lehetett az elkövetőnek, de engem dühített a tehetetlenségem, holott egyre több nyomot szolgáltatott nekünk. Kiderült, hogy mindegyik halott ugyanolyan szórakozóhelyre járt és tartózkodott a halála előtt. Ráadásul az utolsókat a születésnapjukon gyilkolta meg.
Sőt a következőnél már az is kiderült, hogy ki is az elkövető. Egy bizonyos Jethro Humen nevezető férfi volt az. Szinte ő maga mondta meg nekünk. A Nagyfőnök természetesen tajtékzott a dühtől. Úgy érezte kiröhögik az ügynökségét, én meg persze égtem a szégyentől, annak ellenére, hogy Z folyamatosan biztatott. 15 embert ölt meg alig több mint három hónap alatt. Rettenetes bűntudat gyötört, hisz szinte én okoztam 10 embernek a halálát. Mindenáron el akartam kapni az elkövetőt, de továbbra sem sikerült. Az utolsó előtti célpontja is elhunyt. Onnantól pedig szinte teljesen kirajzolódott a célja. Az utolsó áldozat nő volt, 17 éves, londoni és közeledett a 18. születésnapja. Nagyon sok illetőre ráillett a leírás, azonban egy héttel az utolsó előtti gyilkosság után maga az elkövető üzente meg, hogy ki lesz a célpontja és az nem más volt, mint én. Igen rám is rám illettek az adatok, azonban nem hagyhattam annyiban. Ha valakijét, legalább a saját halálomat meg kellett tudnom akadályozni, ráadásul még az időpontot is tudtuk…
-         - Sikerült is keresztülhúznunk Humen számításait – meséltem folyamatosan, Drew pedig elhűlten hallgatott. - de ő ebbe nem nyugodott bele. Elhatározta, hogy akkor is megöl, ha nem tudja tartani magát a szokásos rítusához. Üldözni kezdett és egy sikátorban csalt csapdába. Azt viszont nem biztos, hogy tudta, hogy mindenfelől ügynökök vették körül és ő volt csapdában. Amikor fény derült, arra, hogy elkaptuk eszeveszett őrjöngésbe kezdett és belém eresztette a nekem szánt négy golyót. Egyet kaptam a vállamba, kettőt a mellkasomba és egyet a csípőmbe. Onnantól már csak azokat tudom elmondani, amit nekem is meséltek. – most először én is ránéztem a társamra. Csendben bámult a semmibe.
-         - Úgy tűnik azért a tervét ennek ellenére sikerült megakadályoznod, hisz itt vagy és élsz. – mondta halkan, mire bólintottam. – De még mindig nem értek valamit… Ő lenne az a bizonyos Ő vagy sem.
-         - Igen ő az. A sikátori incidens során maga Z fogta el és csukta le. Kiderült, hogy maga a Nagyfőnök is szövetkezett vele és alapból én voltam az utolsó célpontjuk, azért kaptam én az ügyet, de ennek az okára mind a mai napig nem jöttem rá. Z lett a Főnök, én pedig a kudarcom ellenére az ügynökség dolgozója lettem. Ezután vágtam el minden kapcsolatot a családommal, mert mikor meglőttek természetesen Londonba jöttek felhívva magukra ezzel a figyelmet. Abban az évben találkoztam ezelőtt utoljára Scottal. Azonban pár évvel ezelőtt Humen felrobbantotta magát a cellájában és természetesen halottnak nyilvánították.

-         - Értem tehát ezért mondtad, hogy halott… Most már mindent értek. A mostani ügy pontosan ugyanerről szól…

3 megjegyzés:

  1. MI a ......?! :O Ren a célpont? Jézusom. Esküszöm megtudsz még lepni. :O Lesokkoltál. :S
    Nagyon jó lett, mindent tök jó részletesen leírtál. Ügyes. Csak ennyi. HAMAR A KÖVETKEZŐT!!!!!!!! :O <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem értem mi lesz a sztori. :( Mindegy. Kövit, hamar. Nem hozol létre egy face csopit, olvasóknak?? Könnyebben komiznék ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szijja!
      Nem tudom, hogy sikerült-e rájönnöd, majd kiderül. A következőn pedig már dolgozom. :))
      Gondolkoztam már rajta, hogy csináljak és facebook csoportot, de még nem igazán döntöttem felőle. Lehet, hogy lesz, de akkor tuti, hogy ki fogom írni.

      Törlés